Gyergyó Területi RMDSZ

Gyergyó Területi Szervezete

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Események

Indul a Hagyományaink nyomában projekt

 

Hargita Megye Tanácsa támogatásával a gyergyószentmiklósi Pro Terra Alapítvány szervezésében július 14-én, szombaton 11 óra 30 perckor kezdődik Máréfalván és Zetelakán a Hagyományaink nyomában című projekt.

 

  • Találatok: 895

81. alkalommal találkozott az Ezer Székely Leány

A somlyói Nyeregben több mint 85 kézműves állított fel standot, és több mint ezerkétszáz székely népviseletbe öltözött lányt, asszonyt számoltak össze a szervezők.

 

  • Találatok: 750

Negyedik alkalommal szervezik meg július 7–8-án a Güdüci Kulturális Napokat

A rendezvény szombaton minifoci-mérkőzéssel kezdődik 15 órától, majd az iskola udvarán lóerőpróbára kerül sor. Este Sajgó Árpád és zenekara szórakoztatja az utcabál résztvevőit. Később tábortűz lángjai teszik még hangulatosabbá az ünnepet.

Vasárnap a búcsú napja, 12 órától gyűlnek az ünnepi szentmisére. Délután az Alsósófalvi Hagyományőrző csoport műsorát nézhetik meg az érdeklődők. Közben a Caritas Családsegítő Szolgálat szervezésében készség- és képességfejlesztő játékos vetélkedőn vehetnek részt a gyerekek. László Pál vezetésével a legkisebbeknek lehetőségük adódik a lovaglásra. De lesz még vetélkedő felnőttek számára, utcabál az Oké zenekarral és tábortűz.

  • Találatok: 607

Beatrice-koncert Csomafalván - XIII. Csomafalvi Napok 2012. június 28- július 1.

Az elmúlt hónapban internetes szavazás zajlott Csomafalva hivatalos honlapján a XIII. Csomafalvi Napok lehetséges fellépőiről. A legtöbben az Eddára, Rúzsa Magdira, az Irigy Hónaljmirigyre és a Beatricere szavaztak.

  • Találatok: 1054

XIII. Lármafa Találkozó - gyergyói körképpel is

 

A Gyergyói-medence szépségeivel is ismerkednek a résztvevők a június 17-24. között idén immár 13. alkalommal szervezett Lármafa Találkozón. (Fotón: a cserhalmi emlékmű)

 

  • Találatok: 764

Gyerekzajos Kaláka-koncertek Alfaluban és Gyergyószentmiklóson

 

A Kaláka együttes 2003-ban készült versmegzenésítéseit hallgatták Alfaluban június 7-én - noha a koncert egy órával korábban kezdődött az eredetileg tervezettnél, "a karnison is lógtak" a Kaláka-kedvelők. Másnap Gyergyószentmiklóson - felnőtt koncert ellenére - gyereksereggel élvezték a gyergyóiak a jó erset, jó muzsikát.

 

  • Találatok: 789

Urmánczy Nándor történelmi vetélkedő Ditróban

Maroshévíz, Borszék és Remete után, június 7.-én a ditrói Puskás Tivadar Iskolaközpont adott helyet az immár hagyományos Urmánczy Nándor történelmi vetélkedőnek.

  • Találatok: 840

Borboly Csaba megyei RMDSZ-elnök: "Az emberek egységet akarnak"

 

"Fontosnak tartom megköszönni a Hargita megyei választóknak, hogy a korábbi évek önkormányzati választásaihoz képest magasabb létszámban felkeresték a választóhelyiségeket, és szavaztak. Külön megköszönöm azoknak, akik a folytatásra, az egységes székelyföldi politizálásra, tehát az RMDSZ-es jelöltekre, így közöttük rám is, mint megyei tanácselnök-jelöltre, adták le szavazatukat." - Borboly Csaba nyilatkozata.

 

  • Találatok: 691
Székely összefogás tüzei:

Székely összefogás tüzei: "Nem hátrálunk egy tapodtat sem!"

Trianon emlékére fellobbantak az összetartozás lángjai Hargita megyében Borboly Csaba tanácselnök felhívására. Gyergyó települései is "lángoltak" június 4-én este 9 órától. Hetven Hargita megyei településen gyújtották meg tegnap este a székely összefogás tüzét. A valamikori székely végvárak lármafáinak mintájára az RMDSZ Hargita Megyei Szervezetének kezdeményezésére meggyújtott őrtüzek azt jelezték: ismét veszély fenyegeti közösségünket.

  • Találatok: 1000
Ditrói Lovasnapok

Képözön a Ditrói Lovasnapokról

Második alkalommal adott otthont Ditró a lovassportok kedvelőinek. Vasárnap 11 órakor lovas szemlével kezdődött a rendezvényen, ahol a helyi gazdák vezethették fel lovaikat és egy három szakértőből álló zsűri pontozta azokat.

  • Találatok: 2072

Krétarajzok tulipánnal - Gyereknap Galócáson

A hosszú percekig szemerkélő eső sem riasztotta el azt a gyerekcsapatot, amely az RMDSZ galócási szervezete játékaira vetette be ügyességét és fantáziáját.

  • Találatok: 906
IV. Székelyföldi Lovas Konferencia: A lótenyésztés jelenéről és jövőjéről értekeztek

IV. Székelyföldi Lovas Konferencia: A lótenyésztés jelenéről és jövőjéről értekeztek

Negyedik alkalommal szervezik meg a Székelyföldi Lovas Konferenciát Gyergyószentmiklóson, az Anda panzióban május 30-án. A lovassportok majdnem egész területét átfogó, tíz témakört felsorakoztató – a Hargita Megye Tanácsa és a gyergyószentmiklósi Krigel Sport Egyesület által szervezett – konferenciának ismét jeles előadókat sikerült megnyerni.

  • Találatok: 672

GYERGYÓ TERÜLETI webTV