Gyergyó Területi RMDSZ

Gyergyó Területi Szervezete

Romániai Magyar Demokrata Szövetség

Bízzunk az erdélyi jövőben!

Székelyföldi polgármesterként kitűnőnek találom az RMDSZ választási üzeneteit, a 2016–2020-as programot. Megvalósítása az általam szolgált közösség számára is siker.

  • Találatok: 767

Szentmiklóssal együtt a jó eredményért

Azt szeretném, ha Románia úgy ünnepelné a 100 éves fennállását, hogy a magyarság képviselete jelen van a Parlamentben, fenntartja és dolgozik az érdekeinkért. Magyar képviselet nélküli román Parlament 2018-ban kétségbeejtő állapotokat idézhet elő, kívánom, hogy ezt ne tapasztaljuk meg.

  • Találatok: 1051

Most tudunk változtatni!

Ditró az a település, amely az ötös választási kollégiumhoz tartozott. Mostanig hivatalosan nem volt országgyűlési képviselőnk... Ezért elsősorban a ditrói emberekhez szólnék, és azzal fordulok feléjük, hogy itt a lehetőség, most tudunk ezen változtatni.

  • Találatok: 2130

Gyergyócsomafalvi szavazókörzetek listája

December 11-én, vasárnap reggel 7 és este 9 óra között élhetnek a szavazati jogukkal a romániai állampolgársággal rendelkezők. A választások alkalmával a szenátusi, illetve a parlamenti képviselőjelöltekre szavazhatnak a 18. életévüket betöltő személyek. Gyergyócsomafalván három körzetben lehet majd voksolni.

  • Találatok: 695

Hallatni hangunkat!

Bármilyen választási rendszer van érvényben Romániában, sosem közömbös az, hogy Hargita megye román többségű északi régiójában hányan megyünk el magyar anyanyelvűként szavazni, hányan fejezzük ki választásunkat, hányan szólunk bele a közügyekbe.

  • Találatok: 744

Csapjunk az asztalra!

A kommunisták óta nem volt ilyen veszélyben közösségünk, azóta nem volt ekkora nyomás az erdélyi magyarokon. Most minden eddiginél nagyobb szükség van arra, hogy összefogjunk.

  • Találatok: 832

Közel hétszáz ezer lej Gyergyó térségének

Rendkívüli ülést tartott Hargita Megye Tanácsa december 6-án, kedden este a kászonaltízi kultúrotthonban, ahol nagyon sok fontos döntést hoztak „Itthon. Család. Jövő.” hármas tengely mentén, aminek köszönhetően óvodák, iskolák, szakiskolák és szakoktatási intézmények, délutáni oktatást elősegítő projekt részesült támogatásban. Továbbá egy sor települést kisegítettek, akik pénzügyi bajban voltak, ki nem fizetett számlák miatt. Az önkéntes tűzoltó-egyesületek legalább húsz településen bővíteni tudják felszerelésüket a megye lakosainak biztonsága érdekében, a településeknek visszaosztott pénzösszegeknek köszönhetően.

  • Találatok: 775

Gyindex.ro: Újból a templom ékei a festettüveg-ablakok

Két évtizeddel azután, hogy a Szent Miklós-templom korszerűsítésekor lekerültek helyükről a festettüveg-ablakok, most újból a templom ékei.

  • Találatok: 717

Bakos József emlékére

Megrendülve búcsúzunk Bakos Józseftől, Gyergyóremete alpolgármesterétől. Halála óriási veszteség nemcsak családja, közvetlen hozzátartozói számára, hanem Gyergyóremete község, sőt az egész gyergyói közösség számára is.

  • Találatok: 934

Gyergyószentmiklóson ülésezett Hargita Megye Tanácsa

Gyergyói fejlesztésekről is hoztak elvi határozatot Hargita Megye Tanácsa november 29-én tartott soros havi ülésén, melynek a Salamon Ernő Gimnázium adott otthont.

  • Találatok: 507

Gyindex.ro: Megalakult a Gyergyószentmiklósi RMDSZ

November 28-án, hétfőn tartotta megalakuló ülését az RMDSZ gyergyószentmiklósi szervezete. Az alakuló ülésen egyhangúlag szavazták meg Barti Tihamért a helyi szervezet elnökének.

  • Találatok: 555

ERDÉLY. A JÖVŐ!

  • Találatok: 508

GYERGYÓ TERÜLETI webTV