Gyergyó Területi RMDSZ

Gyergyó Területi Szervezete

Romániai Magyar Demokrata Szövetség

Kormánypénzek utak javítására, víz- és csatornarendszerek fejlesztésére

Az Országos Településfejlesztési Program (PNDL) keretében megvalósuló munkálatok finanszírozási szerződéseit írták alá Hargita megyei polgármesterek, alpolgármesterek és Borboly Csaba megyeelnök kedden, április 8-án a csíkszeredai megyeházán.

A regionális fejlesztéseket, helyi munkálatokat finanszírozó Országos Településfejlesztési Programot a Közigazgatási és Regionális Fejlesztési Minisztérium koordinálja. Az idén a program keretében az utakat érintő beruházásokra, víz- és csatornarendszerek fejlesztésére, illetve kiépítésére lehetett igényelni a támogatást.

  • Találatok: 725

Szárhegy: rendbe teszik az utcákat

Szárhegyen a Kerekfűz és Iskola utcában kezdődött el az útjavítás. A munkálatok a község összesen 28 kilométernyi kövezett úthálózatára terjednek ki. A földgyalu és úthenger munkája után új töltés kerül az utcákba – tudtuk meg Gábor László polgármestertől.

  • Találatok: 736

Segítő gyűjtő urnát állítottunk fel

Értesítés

A honosítás által magyar állampolgárságot szerzett személyek tudomására hozzuk, hogy a 2014. április 6-i magyarországi választás alkalmával segítő gyűjtő urnát állítottunk. Aki nem postai úton küldené el szavazatát, válaszborítékát az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének, Gyergyószentmiklós, Szabadság tér 23.szám alatti székházában, naponta 9,00 - 15,00 között adhatja be . Határidő 2014. április 4., 15 óra.

Az összegyűlt, lezárt válaszborítékokat eljuttatjuk a Csíkszeredai Főkonzulátusnak.

Gyergyó Területi RMDSZ

 

 

  • Találatok: 782

Böjte Csaba a székelyudvarhelyi kampánymegnyitón

Böjte Csaba: hiszek a kimondott szó erejében, hiszek a bölcs párbeszédben, ezért elmegyek szavazni.
Böjte Csaba felszólalásában elmondta: „nagyon fontos, hogy minél több magyar embert küldjünk Brüsszelbe, azért, hogy ők a mi közös hangunkat hallassák. A hitemet szeretném a jelöltek tarisznyáiba tenni, útravalóul” – emelte ki beszédében a ferences szerzetes, majd hozzátette: ,,politikusainknak párbeszédet kellene folytatniuk még akkor is, hogyha az ellenzékről van szó. Szükség van arra, hogy munkájuk során nyissanak a román vezetők felé is.”

 

  • Találatok: 750

Brüsszelben sikerült megvédenünk a hagyományos gazdálkodást

Vincze Loránt: Brüsszelben sikerült megvédenünk a hagyományos gazdálkodást -

 

„A mi javaslatunkra sikerült megvédeni az Európai Néppártban a Közös Agrárpolitika kidolgozásakor a hagyományos gazdálkodástípus fogalmát, amelyek biztosítják az erdélyi gazdák által arra kapott uniós támogatást. A mezőgazdasági támogatások teljes mértékben Brüsszeltől függnek, és bár a keretösszegek ismertek az elkövetkező hét évre, fontos, hogy az időszakos kiigazításokkor ott legyünk és tudjuk befolyásolni azok mértékét” – szögezte le ma Gyergyószentmiklóson Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselőlistájának harmadik jelöltje. A politikus azon a találkozón beszélt minderről, amelynek Laczkó-Albert Elemér, a Gyergyó Területi RMDSZ alelnöke volt a házigazdája, és amelyen részt vettek a Gyergyó térségi elöljárók, valamint Petres Sándor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke is.

  • Találatok: 856

Köszönjük a támogatást!

Gyergyó Területen 13.510 aláírást gyűjtöttünk a Szövetség európai parlamenti választásokon való indulásához.
Az RMDSZ Gyergyó Területi szervezete köszönetet mond minden aláírásért.
Köszönjük a támogatást!

  • Találatok: 689

Jogerős ítélet született a szárhegyi Lázár-kastély kapcsán

 

Végleges és visszavonhatatlan ítélet született a gyergyószárhegyi Lázár-kastély kapcsán: a Hargita Megyei Törvényszék múlt heti döntése értelmében újra kell tárgyalni a kastély bérleti díjának ügyét. Ezzel helyt adtak Hargita Megye Tanácsa fellebbezésének, mely szerint téves volt a szakértői véleményezés és az ennek nyomán történő bérmegállapítás.

 

  • Találatok: 673

Országos párbeszéd-sorozat a Hölgyekkel Gyergyóremetén

A Nők Szervezete meghívásának eleget téve tanulságos párbeszéden vettek részt a területi szervezeteket képviselő nők március 17-én Gyergyóremetén. A terület majdnem minden településéről érkeztek a küldöttek,hogy egy országos párbeszéd-sorozat keretén belül szervezett találkozón elbeszélgessenek a közös problémákról a Maros megyei Nőszervezetek tagjaival,Csép Andreával és Kozma MÓNIKÁVAL,valamint Nagy Emesével,aki Hegedűs Csilla Európai Parlamenti képviselőjelölt megbízásából vett részt a találkozón.


 

  • Találatok: 783

Építsünk fából! - Borboly Csaba beszéde a Székelyföldi Faipari Konferencián

A tájainkon élő közösségek létfenntartásában mindig is nélkülözhetetlen szerepe volt az erdőnek, a székely ember évszázadok óta az „erdőlésből” egészítette ki szűkös bevételeit. A székely ember világnézetében az erdő kincsnek számított, tisztelet övezte, és a szükséges faanyagot a holnapra is gondolva, a következő nemzedékek boldogulását is szem előtt tartva termelte ki.

  • Találatok: 797

Joseph Daul, az EPP elnöke

  • Találatok: 707

Demokrácia projekt Gyergyószéken

A Többség–kisebbség elnevezésű projektben három országból összesen hat település vesz részt azzal a céllal, hogy elemezzék a kisebbség és a többség helyzetét az adott településeken. Ausztriából Alsóőr és Felsőőr, Magyarországról Debrecen és Nyíregyháza, míg Romániából Csíkszereda és Gyergyószentmiklós kapcsolódott be az együttgondolkodás folyamatába. A projekt első állomása Székelyföld volt amely március 3 - 7 között zajlott le. A magyarországi fiatalok a Csíkszereda környéki, és az Észak hargitai régió helyzetet vizsgálták, ahol az adott települések döntéshozóival találkoztak, és boncolgatták a többség kisebbség kérdését.

  • Találatok: 728

GYERGYÓ TERÜLETI webTV